Erről miért hallgat a média? Pedig óriási a baj! Veszélyben egész Európa!

Hogyan is válik valaki veszélyes dzsihadistává Olaszországban és az olasz börtönökben?

Egy tunéziai drogkereskedő beszélt a veszélyes dzsihadistává válás útjáról, akit több olasz börtönt is megjárt. Vallomásából kiderül, hogy Olaszországban hogyan lehet új potenciális terroristákat toborozni, akik készek és elszántak terrort és halált terjeszteni Európában.

A tunéziai migráns egy bevándorlókból álló drogdíler hálózat tagja lett. Közösen egy olaszországi kis város illegális mecsetébe jártak, ahol ott is aludtak, és drognövényeket termesztettek. Az első alkalommal, amikor börtönbe került, gyilkossági kísérlettel és drogkereskedelemmel vádolták, miután rátámadtak nigériai drogdíler klánra.

A muszlim toborzó egy szalafista meggyőződésű egyiptomi volt. A szalfizmus az iszlám vallás egyik legradikálisabb áramlata. Az egyiptomi toborzó fejből tudta a Korán minden egyes versét, és a világot elfoglaló iszlámmal kapcsolatos történeteket oktatott a híveknek.

A börtönökben a folyamatos verekedések elkerülése végett bevett gyakorlat az, hogy a muszlimokat muszlimokkal teszik össze. Éppen ez az egyik legnagyobb hiba, mivel elősegíti a könnyű radikalizálódást. Ezen kívül a börtön lelkészének és igazgatójának a beleegyezésével könnyen biztosítanak számukra imaszőnyegeket és helyiséget, ahol imádkozzanak, és a Kalifátus tevékenységét bálványozzák.

A toborzó kiválasztja a legkeményebb fiúkat, és a legelvakultabb fanatizmusra igyekszik őket áttéríteni. Étellel, pénzzel és mobiltelefonokkal vonzza magához az illetőket, amelyekhez az őrök megvesztegetésével jut hozzá.
Gyakran mondják azt, hogy az iszlamista terrorizmusnak nincs valójában köze az iszlámhoz, valamint azt is, hogy az iszlamisták igazából vallásilag képzetlenek. A fenti vallomásból pedig éppen az derül ki, hogy kívülről fújják a radikális tanítók a Koránt, így joggal tűnhetnek a “híveiknek” a téma igazi és valóságos szakértőinek.

Másrészt pedig lelkileg is komoly “megváltás” lehet egy gonosztevőnek az, hogy rossz tettei valóban “jótettek” radikális muszlim nézőpontból. Így nem kell gonosz tetteit megbánnia, és jó útra térnie, sőt egyenesen még rosszabbá kell válnia, hogy még jobban elnyerje “istene” kegyeit. A bűntudattól megszabadulhat az illető ezzel a kollektív “vallási” felmentéssel, de meddig is valójában…

Ahogy láttuk, hogy milyen kis büntetést kapnak a muszlim migránsok, egy erőszakért is csupán pár év, akkor gondoljunk bele, mi fog történni, ha kiengedik a legelvakultabb fanatikusokat… Veszélyben Európa!

forrás: ilpopulista.it

loading...
Minden, ami a nagyvilágban történik, ami színesebbé teszi hétköznapjaidat, amitől jobban érzed magad! Történések, amiről nem szívesen beszél senki. Itt megtalálhatsz olyan híreket, amik kimaradtak a közmédiából. Értesülhetsz minden pozitív dologról, ami valóban jobb kedvre derít! Frissítheted sütési, főzési szokásaidat. Ezen kívül naprakész lehetsz a bulvárvilágban, illetve a celebek mindennapjaiba is betekintést nyerhetsz! Tájékozódhatsz sikersztorikról, hogy Te is sikeresebb légy. Próbálunk minden nyitott kérdésre választ adni. Szeretnénk friss információkkal ellátni a nap kezdetén és kikapcsolódást nyújtani az egész napos robot után.

Kövess minket a Facebookon!

Wordpress Facebook Like Popup